Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Atlanti Tanács

Ismét Csóti György lett a Magyar Atlanti Tanács (MAT) elnöke, akit a Magyar Tudományos Akadémián megtartott rendezvényen megjelent tagok egyhangú döntéssel választottak meg a szervezet vezetőjének. Az újraválasztott elnök a Magyar Atlanti Tanács elmúlt időszakának tevékenységét sikeresnek értékelte, a jövőben pedig az eddigi munka következetes folytatását ígérte.

A Magyar Atlanti Tanács háromévente tartja tisztújító közgyűlését, amelyen az elnöki tisztség mellett az alelnökökről, illetve a felügyelő bizottság elnökének személyéről és tagjairól döntenek. E mellett a megjelent tagok szavaznak az elnökség előző évről szóló beszámolójáról, a szervezet gazdálkodásáról, a következő év munka- és rendezvény tervéről, illetve a várható költségvetésről.

Az előző évet értékelve Csóti György hangsúlyozta: a több mint két éve tartó pandémia miatt az elnökségre nagyobb felelősség hárult, a tagság és a társadalom együttműködésének elmélyítése lényegében az on-line térben zajlott. ,,Úgy vélem, a MAT sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen a nehézségek ellenére részt vettünk minden NATO-rendezvényen, fórumon, ülésen, természetesen többnyire on-line formában. E mellett, amikor lehetőség volt rá, személyes megjelenéssel is tartottunk konferenciát, amely komoly érdeklődés mellett zajlott le – jelentette ki a MAT elnöke, aki hozzátette: a COVID ellenére sikerült az előzetes terveket megvalósítani. Mint elmondta, 2021-ben 8 fővel bővült a szervezet, amelynek létszáma 331 fő. A rendezvényen elhangzott, hogy az idén 30 éves MAT mind anyagi, mind pedig jogi szempontból rendezett keretek között működik, szeptemberben pedig ünnepi konferencia megrendezését tervezik. A közgyűlés meghallgatta, majd szavazatával jóváhagyta dr. Kovács Árpádnak, a Felügyelő Bizottság elnökének beszámolóját a szervezet gazdasági tevékenységéről, illetve jóváhagyta az elnökség beszámolóját a MAT 2021. évi szakmai és pénzügyi tevékenységéről, a 2022. év tervezett költségvetéséről, és megszavazta a következő év feladat és rendezvénytervét.

A küldöttek döntöttek a szervezet alelnökeinek személyéről is: Debrenti Félix, Erdős André, Felkai Anna, Fodor Lajos, dr. Hardy Ilona, dr. Szent-Iványi István kaptak bizalmat a tagságtól. A Felügyelő Bizottság elnökévé ismét dr. Kovács Árpádot választották.

MAT elnök köszönő beszéde újraválasztása után
MTA székház, 2022. május 13.

Tisztelt Közgyűlés, Kedves Atlantista Barátaim!

Köszönöm a megtiszteltetést, a bizalmat, mellyel újra rám ruháztátok e rangos tisztséget. Nagyon nehéz időszakban kell ellátnom a Magyar Atlanti Tanács elnöki feladatait. A transzatlanti közösség egyszerre néz szembe a folyamatosan erősödő illegális migrációval, a még mindig jelenlévő világméretű koronavírus járvánnyal és a szomszédunkban folyó kegyetlen háborúval. Ezek közül csupán az utóbbiról szeretnék néhány szót szólni.

Ennek a háborúnak a gyökerei legalább nyolc évre nyúlnak vissza, és a nagyhatalmi gátlástalan érdekérvényesítési törekvések következménye. Oroszország 2022 elején megengedhetetlen eszközhöz nyúlt érdekeinek vélt vagy valós sérülése láttán: hadüzenet nélküli háborút indított nyugati szomszédja, Ukrajna ellen. A transzatlanti világ jogos követelése a vérontás azonnali beszüntetése, a tűzszünet haladéktalan elrendelése. Ennek eléréséért minden ésszerű eszközt igénybe kell venni. Ezt követően haladéktalanul tárgyaló asztalhoz kell ülni az érintett feleknek, és az ukrán, valamint orosz nép, továbbá a velük együtt élő őshonos nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogának tiszteletben tartásával, békét kell kötniük. Ez nem csak a kelet-európai régió, hanem az egész világ érdeke.

A most újból rám ruházott tisztséget úgy szeretném betölteni, hogy a Magyar Atlanti Tanács szerény eszközeivel a civil szférában hozzájáruljon a fenti cél, a béke és az igazságosság megteremtéséhez keleti szomszédságunkban. Ismételten köszönöm a bizalmat, valamint azt is, hogy meghallgattátok a gondolataimat.

                                                                          Csóti György

Facebook
Twitter
Linkedin