XXI. Euroatlanti Nyári Egyetem

Az Euroatlanti Nyári Egyetem immár 21. alkalommal került megrendezésre a Nemzeti
Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, valamint a Magyar Honvédség vitéz
Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár közös szervezésében. A szervezők munkáját idén a
a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács tagjai is segítették. A 45 résztvevővel megredezésre került
eseménynek július 25-29. között a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központja adott
otthont. „A posztamerikai világrend válságai és kihívásai” címet viselő nyári egyetem mind
szakmai előadásokban, mind közösségépítő programokban bővelkedett.


A szakma neves kutatói és oktatói mellett szervezetünk elnöke, Doucha Lilla is lehetőséget
kapott, hogy Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet
igazgatójának moderálásában Dr. Csíki Varga Tamással, az intézet tudományos munkatársával
beszélgessen a NATO kihívásairól és jövőjéről. A kerekasztal a transzatlanti szövetség
“agyhalott” egyensúlyi állapotából való elmozdulása után az orosz-ukrán háború NATO-ra
gyakorolt gazdasági hatásaira, szövetségi és katonai kohéziójára, valamint a bővítéspolitikára
helyezte a hangsúlyt. Svédország és Finnország csatlakozási szándékának értékelésével, valamint
az új európai biztonsági architektúra elemzésével a panel nemcsak a Madridi Csúcstalálkozón
elfogadott stratégiai koncepció létjogosultságára erősített rá, hanem kiemelte, a poszt-amerikai
világrend kihívásai a tagállamokat is alapjaiban megváltozott biztonsági helyzetbe kényszerítik.


A nyári egyetem résztvevői az előadásokon kívül több interaktív programon is részt vehettek,
amelyek a hazai haderőfejlesztést, és a Magyar Honvédség különleges arcát szemléltették. A
Szolnoki Helikopter Bázison tett látogatás alatt a gépek megtekintése mellett lehetőség nyílt a
különböző szimulátorok kipróbálására, illetve kötetlen beszélgetésre az őket kezelő
személyzettel. Emellett a Katonai Rendészet kutyás alakulata is készült egy rövid bemutatóval,
ami hatalmas sikert aratott.


Az Euroatlanti Nyári Egyetem utolsó napján a résztvevők záróvizsgát tettek az elmúlt hét
előadásainak anyagából, majd dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium
védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára tartott előadást “Védelmi
fejlesztések értékelése” címmel. Az előadást követően Államtitkár Úr és Tálas Péter átadta a
bizonyítványokat a sikeres vizsgázóknak. Végezetül ünnepélyes ebéd keretében zártuk a hetet,
remélve, hogy jövőre ismét találkozunk Szolnokon.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
Linkedin
Hortobágyi Krisztina

Hortobágyi Krisztina

Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakán szerezte alapszakos diplomáját. Fő érdeklődési területe a biztonság-és védelempolitikán belül a terrorelhárítás és a nukleáris non-proliferáció, ezért tanulmányait biztonságpolitikai mesterszakon folytatja. Igyekszik minél több és változatosabb tapasztalatra szert tenni, így dolgozott már többek között a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézetben is.