Szexuális erőszak fegyveres konfliktusokban III.

A cikksorozat első két részében megismerhettük a háborúk és fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak fogalmi hátterét, nemzetközi jogi vonatkozásait, valamint az áldozatok és elkövetők körét. Kifejtésre kerültek a konfliktusokkal összefüggő szexuális erőszak pszichológiai aspektusai. A folytatásban két esettanulmányon keresztül tudhatunk meg még többet a CRSV-ről, valamint a NATO ide vonatkozó irányelveiről. 

Esettanulmány CRSV elkövetésére

A történelem során számos példa született a CRSV-re. Jelen cikk a ruandai népirtást és a boszniai konfliktust emeli ki, összehasonlítva a két ország esetében a háttérben rejtőző motivációkat. 

Bosznia–Hercegovinában a délszláv háború során (1992–1995) számos módon sértették meg az emberi jogokat. Többek közt kínozták a civileket és a hadifoglyokat, koncentrációs táborokba zárták az embereket és tömegesen, szisztematikusan erőszakoltak meg nőket és férfiakat is. Az esetek majdnem 90%-ban a tettesek szerbek voltak. Boszniában a nemi erőszakot a háború eszközeként használták egy politikai cél érdekében. Az egyik cél a tradicionális muzulmán családi keretek felbomlasztása volt, hiszen ezen családoknál jellemzőbb, hogy nem fogadják vissza a CRSV túlélőket. A másik cél az áldozatok szándékos teherbe ejtése volt, annak érdekében, hogy a muzulmán nők szerb gyerekeket adjanak életet. Ebből kifolyólag katonai bordélyházakba zárták a nőket és ezen létesítményekben erőszakolták meg őket.[1]

Ruandában nem a kényszerterhesség és ezáltal egy náció „szaporítása” volt a cél, de itt is megjelent egy etnikumok közti feszültségből fakadó motiváció. Az 1994-ben lezajló népirtás során az ország hutu lakosai módszeresen gyilkolták le a tuszikat. A vérengzések alatt a legtöbb propaganda a társadalmilag megbecsült tuszi nők ellen irányult és meggyilkolásukra szólította fel a hutukat. A propaganda a tuszi nők felsőbbrendűségi tudatát hangoztatta, mondván, ezek a nők túl jónak gondolják magukat az alacsonyabb osztályba tartozó hutu férfiakhoz. Az önérzetükben sértett hutu férfiakat ezzel sikerült még jobban felhergelni. Annak érdekében, hogy kimutassák ennek ellenkezőjét, a hutuk a tuszi nők ellen fordultak. Nem csupán megerőszakolták, hanem borzalmas kínzásoknak vettették alá és rabszolgaként tartották őket. A cél a tuszik módszeres legyilkolása volt. Eszköz mellyel megsemmisíthetik a tuszi nőket.[2]

Az áldozatok és túlélők rehabilitációja és a NATO irányelvei

Habár születtek szabályozások a probléma kezelésére, ezen szabályok betartását mégsem lehetséges kikényszeríteni, inkább csak utólag van lehetőség a tragédia kezelésére. A nemzeti kormányoknak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a civil társadalomnak és a regionális szereplőknek többet kell tenniük a szexuális erőszak megakadályozásának érdekében. A kormányoknak és az igazságszolgáltatásnak határozottan fel kell lépniük ezen bűntettek ellen, felelősségre vonva a tetteseket. Továbbá segíteniük kell a túlélők rehabilitálását azáltal, hogy egészségügyi ellátást biztosítanak nekik és fellépnek a társadalmi diszkriminációval szemben. A civil szervezetek figyelemfelhívó és szolidaritási kampányokkal szintén javíthatnak a túlélők társadalmi megítélésén, hiszen a legtöbb szenvedést ez a tényező okozza az áldozatok számára. Emellett a fegyveres erők állományának témaspecifikus oktatásával is lehetne javítani a helyzeten.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) számára kifejezetten fontos a háború természetének elmúlt évtizedek során való megváltozásának következtében kialakult humán biztonság kérdésköre. Ezen átfogó megközelítés az embereket helyezi előtérbe, s magába foglalja a CRSV megelőzését és kezelését is.[3] Az elmúlt években a NATO több alkalommal is megerősítette elkötelezettségét a konfliktusok során előforduló szexuális erőszak elleni küzdelem mellett. 2015-ben katonai iránymutatásokat, 2021-ben pedig egy új irányelvet fogadtak el, amely felvázolja azon intézkedéseket, amelyeket a Szövetség a CRSV megelőzésére és kezelésére kíván tenni.

A IMSM-0059-2016-os, konfliktusokkal összefüggő szexuális és nemi alapú erőszak megelőzéséről és reagálásáról szóló katonai irányelvekhez csatolt melléklet[4] alapján a Szövetségesek az alábbiakat határozták el.

  • Biztosítani kell, hogy a szexuális erőszak megelőzésére és reagálására irányuló erőfeszítések prioritást élvezzenek és megfelelő finanszírozásban részesüljenek.
  • Jobb, időszerűbb és átfogóbb segítségnyújtás és ellátás biztosítása, beleértve a konfliktusok során fellépő szexuális erőszak hosszú távú következményeit kezelő egészségügyi és pszichoszociális ellátást az áldozatok és családjaik számára.
  • A nők teljes körű részvételének előmozdítása az ENSZ BT 1325-os határozatával összhangban.
  • Hozzájárulás a CRSV kezelésére irányuló ENSZ, valamint más regionális szervezetek és civil társadalmi szervezetek erőfeszítéseihez. A konfliktusok által sújtott államok támogatása a CRSV elleni küzdelemben.
  • Információmegosztás az elkövetők felelősségre vonásának érdekében, valamint az áldozatok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének javítása.
  • A konfliktusok során elkövetett szexuális erőszakos cselekményekre vonatkozó adatok és bizonyítékok biztonságos és etikus gyűjtése. 

A 2021-es politika koherens, következetes és integrált keretet biztosít a Szövetségnek a közös fellépés érdekében, a nemzetközi joggal összhangban, minden NATO misszióban, műveletben és a Tanács által felhatalmazott tevékenységben.[5] A dokumentumot négy fő pontra lehet felosztani: megelőzés, oktatás és képzés, válasz a konfliktusokkal összefüggő szexuális erőszakra, információmegosztás. A NATO konkrét útmutatást fogalmaz meg a CRSV megelőzésére és reagálására vonatkozóan, bármely misszió vagy művelet során. A Szövetség személyi állománya kötelező képzésben részesül a CRSV azonosításáról, megelőzéséről és reagálásáról, valamint kötelező jelentéseket biztosítania minden konfliktussal összefüggő szexuális erőszakról, amelyet észlel, vagy amelyet egy áldozat/túlélő jelent neki. Továbbá a NATO tevékenysége közben reagál a CRSV-re, melyhez kapcsolódóan tiszteletben kell tartania az áldozatokat/túlélőket, egyenlően és megkülönböztetés nélkül kell bánnia velük. Tilos olyan intézkedéseket hoznia, amelyek ronthatják az áldozat/túlélő mentális állapotát, egészségét. A személyi állomány nem kérdezheti ki az áldozatokat/túlélőket, tiszteletben kell tartaniuk és bizalmasan kell kezelniük a magánéletükkel kapcsolatos információkat.

„Együttműködéssel, tudásunk és tapasztalataink megosztásával, erőforrásaink mozgósításával és globális politikai akaratunk segítségével elköteleződünk amellett, hogy véget vetünk a nemi erőszak és a szexuális erőszak egyéb formáinak háborús fegyverként való felhasználásának. Nem szabad hagyni, hogy továbbra is elkövethessenek ilyen bűncselekményeket. Itt az ideje cselekedni.”


[1] Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont: Nemi erőszakhttp://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=89:11-nemi-erszak&root=12&catid=9:v-a-masodik-jugoszlav-polgarhaboru-1991-1999

[2] Patricia A. Weitsman. (2008.) 572–577.

[3] Human security. https://www.nato.int/cps/en/natohq/topics_181779.htm

[4] Military Guidelines on the Prevention of, and Response to, Conflict- Related Sexual and Gender-Based Violence. https://www.nato.int/issues/women_nato/2015/mcm-0009-2015_eng_pdp.pdf

[5] NATO Policy on Preventing and Responding to Conflict-Related Sexual Violence. https://www.nato.int/cps/en/natohq/official_texts_184570.htm

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
Linkedin
Szilágyi Laura

Szilágyi Laura

2021 nyarán szerzett nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferens végzettséget, jelenleg a moszkvai Gazdasági Főiskola diákja. Fő kutatási területét az Oroszországi Föderáció katonapolitikája és a nemzetközi fegyverzetellenőrzési rezsimek képzik. Tagja továbbá a Magyar Hadtudományi Társaságnak.