Szexuális erőszak fegyveres konfliktusokban II.

A cikksorozat első részében megismerhettük a háborúk és fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak fogalmi hátterét, nemzetközi jogi vonatkozásait, valamint az áldozatok és elkövetők körét. A folytatásban kifejtésre kerülnek a konfliktusokkal összefüggő szexuális erőszak pszichológiai aspektusai. 

A szexuális erőszak pszichológiai aspektusai és hatásai

A szexuális erőszak pszichológiai aspektusait jelen cikk két szempontból, az áldozatok és az elkövetők szempontjából, vizsgálja meg. Mindemellett feltérképezi az erőszakos cselekmények végrehajtásának egyéni és külső motivációit. 

Az szexuális erőszak áldozatokat érintő pszichológiai aspektusai feloszthatók rövid–, közép– és hosszútávú hatásokra. A tragédia utáni órákban és napokban az áldozat stressz szintje nagyon magas, fizikai, érzelmi, kognitív és viselkedésbeli tünetek széles spektrumát mutatja, többek közt szorongást, bűntudatot, tagadást, félelmet, sokkot, zavarodottságot és önizolációt. Az erőszakot követő hónapban a stressz szintje továbbra is magasan marad, de fokozatos csökkenést mutat, amint az áldozat kezdi feldolgozni és felfogni, hogy mi történt vele. Bizonyos esetekben a kezdeti tünetek nem javulnak, hanem krónikussá válnak. A javulást gátolhatja a tragédia súlyossága, az áldozat korábbi mentális állapota (például személyisége, egy korábban átélt traumája, mentális betegsége) vagy a környezete (családi és társadalmi támogatás hiánya, megbélyegzés, diszkrimináció). Három hónappal a tragédia után az áldozatok már mutathatnak normális, racionálisan cselekvő vagy még mindig nem megfelelő magatartást, és vannak, akik hajlamosak a pszichopatológiai viselkedésre. Az áldozatok „gyógyulási” folyamata személyenként nagyon eltérő lehet. Előfordulhat, hogy aki az első hetekben racionálisan cselekvő viselkedési mintát mutatott, az pár hónap múlva pszichotraumás tüneteket kezd produkálni, míg aki az első hónapokban nem megfelelő magatartást tanúsított, annak pedig tünetei eltűnnek.[1] A CRSV hosszútávú hatásai közt kell említenünk a depressziót, önértékelési zavarokat, szexuális identitás destabilizálását, a házastárssal és gyermekekkel fennálló kapcsolatok zavartá válását, valamint a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) és annak tüneteit.[2]

férfi elkövetők viselkedését jellemzi az agresszió, a gyűlölet és a vágy, hogy megalázzák ellenségüket és kimutassák dominanciájukat. Jellemzően a férfi katonák követnek el CRSV-t az ellenséges fél női ellen. Az ellenség asszonyainak és lányainak megbecstelenítése szimbolikus győzelmet jelent az ellenség férfijai felett, azt mutatva feléjük, hogy elbuktak a harcokban, hisz nem voltak képesek megvédeni saját nőiket. A nők megerőszakolása olyan akár az ellenség földjeinek, városainak, házainak elfoglalása és birtokba vétele.[3] A férfi–férfi erőszaknál eltérő a belső „motiváció”. Ilyen esetekben a cél a domináns férfi-erő kimutatása és a másik férfi megfosztása férfiasságától, azaz nem homoszexuális, hanem férfias tettnek számít megerőszakolni egy másik férfit. Az áldozat passzív szexuális szerepét a női szexualitással kötik össze (mivel általánosságba véve a női szexualitás passzívnak, a férfi pedig aktívnak tekinthető).[4] A női elkövetők motivációja mögött a férfias erő kimutatásának vágya áll. A női harcosok háborús környezetben, férfiak közt igyekeznek megállni a helyüket, megfelelve és felérve férfi társaikhoz. Szexuális erőszak elkövetésével dominanciát és a férfiakhoz való hasonlóságot akarnak kifejezni.[5] A CRSV-k fajtái közt megjelenik a csoportos erőszak is, mely során az elkövetők csoportosan erőszakolnak meg áldozatokat. Ezzel egyféleképpen megerősítik a csoport tagjai közti összetartást és lojalitást.[6]

Felmerülhet a kérdés, hogy a nemi erőszak a háború fegyverének tekinthető-e? A kérdés megválaszolásához az elkövetés mögötti motivációt kell megvizsgálni. Amennyiben a nemi erőszak egy individuális cselekmény, abban esetben nem tekinthető a háború eszközének. Ha azonban az adott fegyveres csoport parancsnoka rendeli el, akkor már háborús eszközként is definiálhatjuk. A CRSV taktikai eszközként való alkalmazásával a férfi áldozatok esetében meg lehet semmisíteni maszkulinitásukat, a nőknél pedig a tiszta női értéküket a saját és a környezetük szemében. A nemi erőszak fegyverként való használatával kapcsolatban Véronique Nahoum-Grappe, francia antropológus érdekes felvetése, hogy ilyen esetekben nem csupán az erőszaknak áldozatul esett személyt, hanem az erőszak elkövetőjét is áldozatnak lehet tekinteni, mivel az parancsra teszi azt, amit tesz, nincs választási lehetősége. Ezáltal szintén szerezhet lelki sérüléseket (azzal, hogy látja, hogy saját szexualitását a gyűlölet kifejezésének egy megalázó eszközeként alkalmazzák annak érdekében, hogy szenvedést okozzanak egy másik személynek), amennyiben az erőszak elkövetését kényszerként élte meg és saját akarata ellenére követte el.[7]

A szexuális erőszak társadalmi hatásai

Szakemberek szerint a CRSV-t a társadalom traumatizálására, a közösségek feletti irányítás megszerzésére, terrorizálásukra és szétszakításukra használják, elsősorban a közösség női tagjainak megtámadásával. Szexuális erőszak elkövetésének segítségével a támadók szisztematikusan tudják bomlasztani és megsemmisíteni a családi és közösségeken belüli kötelékeket. Emellett a CRSV egy közegészségügyi probléma is, hiszen komolyan befolyásolja a túlélők egészségi állapotát. A CRSV káros fizikai következményei közé tartozhatnak a reprodukciós egészségügyi problémák, valamint a HIV és az AIDS. A fizikai hatásokon túlmenően a CRSV-nek szignifikáns társadalmi hatásai is vannak.

Az afrikai konfliktusokban a szexuális erőszaknak áldozatul esett túlélők és gyermekeik gyakran szembesülnek azzal, hogy közösségük és családtagjaik megbélyegzik és elutasítják őket. Ugandában végzett felmérések kimutatták, hogy nők, akiknek nemi erőszak következtében született gyermekük, komoly nehézségekkel szembesülnek a mindennapi életben: a közöség stigamtizálja őket, nem birtokolhatnak saját tulajdont, nincs hozzáférésük az oktatáshoz és nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon sem.[8] Az asszonyokat kitagadják férjeik, a lányoknak családjuk megakadályozza a házasságkötését, valamint azt, hogy iskolába járjanak és dolgozzanak. A szülők gyakran kitaszítják otthonról a hajadon megerőszakolt lányukat, aki így az utcára kerül. A társadalmi kirekesztődés következtében a túlélők képtelenek lesznek gondoskodni önmagukról és gyermekeikről. A megerőszakolt nőkön kívül a nemi erőszakból született gyermekeket is közvetlenül érinti a stigmatizálás és elutasítás. A közösség szintén jellemzően diszkriminatív bánásmódban részesíti őket, alapvető emberi jogaik sérülnek (például nem engedik, hogy iskolába járjanak).[9] Rendszerint negatív felhangú neveket aggatnak rájuk. „Nem akart gyereknek” (unwanted child), „a rossz emlékek gyerekének” (child of bad memories), „a gyűlölet gyerekének” (child of hate) vagy „kicsi gyilkosoknak” nevezik őket. Az apjuk rémtettének árnyékában kényszerülnek felnőni, mely következtében nem csupán a közösség rekeszti ki őket, hanem sokakat elhagy vagy gyűlölettel és megvetéssel nevel fel az anyjuk.[10]


[1] Evelyne Josse: ’They came with two guns’: the consequences of sexual violence for the mental healt of women in armed conflicts. International Review of the Red Cross. Vol. 92, No. 877 March 2010. 183–184.

[2] Dr. Chris Dolan: Into the Mainstream: Addressing Sexual Violence Against Men and Boys in Conflict. A briefing paper preapared for the workshop held at the Overseas Development Institute, London, 14 May 2014. 3–4. 

[3] Véronique Nahoum-Grappe: Sexual violence in wartime. Dans Inflections 2011/2 (no. 17). 183–189.

[4] Miranda Alison (2007). 79–81.

[5] Dara Kay Cohen – Amelia Hoover Green – Elisabeth Jean Wood. (2007). 5. 

[6] Miranda Alison: Wartime sexual violence: women’s human rights and questions of masculinity. Review of International Studies (2007), Vol. 33. No. 1. Cambridge University Press. 77–78.

[7] Véronique Nahoum-Grappe. (2011). 187.

[8] Mahlet Atakilt Woldetsadik: Long-Term Effects of Wartime Sexual Violence on Women and Families. RAND Corporation, 2018. 5–6.

[9] Mahlet Atakilt Woldetsadik. (2018). 7.

[10] Patricia A. Weitsman: The Politics of Identity and Sexual Violence: A Review of Bosnia and Rwanda. Human Rights Quarterly Vol. 30, No. 3. The Johns Hopkins University Press, 2008. 571., 577

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
Linkedin
Szilágyi Laura

Szilágyi Laura

2021 nyarán szerzett nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakreferens végzettséget, jelenleg a moszkvai Gazdasági Főiskola diákja. Fő kutatási területét az Oroszországi Föderáció katonapolitikája és a nemzetközi fegyverzetellenőrzési rezsimek képzik. Tagja továbbá a Magyar Hadtudományi Társaságnak.