2019.10.17.
Budapest
A Magyar Atlanti Tanács elnöksége 2019. október 17-én előadással egybekötött kerekasztal-beszélgetést rendezett, „Hungary Helps Program bemutatása” címmel. A Csóti György alelnök úr által megnyitott esemény vendégelőadója Azbej Tristán államtitkár, valamint Márki Gábor vezérigazgató volt.
Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár előadásában elmondta, hogy Magyarország a világon az első ország, amely kormányzati szintre emelte az üldözött keresztények megsegítésének ügyét. Továbbá, hogy a program fő célja a menekültek hazatérésének segítése az elhagyott otthonokba és a szülőföldön maradásra ösztönzés a célzott humanitárius segélyprogramok által. Államtitkár úr kiemelte, hogy fontos cél a migrációs válság megállítása, ugyanakkor arra is forrásokat kell fordítanunk, hogy stabilizáljuk a migrációt okozó térségeket.
Márki Gábor vezérigazgató úr fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Hungary Helps Program Magyarország teljes humanitárius programjának koordinációjáért felel. Előadásában kitért arra, hogy a főleg állami költségvetésből származó bevétel segítségével jelen tudnak lenni Kelet-Európában (Ukrajna), Afrikában (Mozambik, Nigéria, Kongó, Etiópia), a Közel-Keleten (Szíria, Jordánia, Libanon, Irak), továbbá Sri Lankán és a Fülöp-Szigeteken is. Ezekben a térségekben Magyarország főleg kórházak építését és fenntartását, valamint lakóházak újjáépítését látta és látja el jelenleg is.