Könyvajánló – Dietrich Vollrath: A beérett gazdaság – A stagnálás, mint a siker jele

Avagy a nyugat gazdasági potenciáljának alkonya

A cím hallatán a nemzetközi kapcsolatok és külpolitika iránt érdeklődő olvasóink feltehetnék a kérdést: vajon „A beérett gazdaság – A stagnálás, mint a siker jele” című könyv miért lehet számunkra releváns olvasmány? Mint azt már az évszázadok során megtanultuk, a gazdaság, beleértvé a gazdasági fejlődést, kéz a kézben jár bizonyos országok külgazdasági és nemzetközi politikájával. Ez a 245 – bevállalósoknak 288 – oldalas, olvasmányos és alapismereteket minimálisan igénylő könyv, remek betekintést nyújt abba a gazdasági helyzetbe, avagy az alcímmel élve „stagnálásba”, ahová az Egyesült Államok jutott az elmúlt évszázadban. A szerző, Dietrich Vollrath elismert közgazdász, a Houstoni Egyetem közgazdász professzora. Kutatási területe kimondottan a gazdasági növekedés, azon belül is az általánosan elfogadott dogmák és tévhitek megcáfolása. A könnyebb érthetőség és alátámasztottság kedvéért az író számos ábrát és diagrammot használ, melyek kimondottan hasznosak és növelik a könyv nívóját. Ezután a hosszú ismertető után, lássuk is mit nyújt nekünk a mű.

A közgazdaságtan egyik legfontosabb mérőszáma az egy főre jutó GDP (bruttó hazai termék), melyről számos alkalommal hallhatunk, amikor az országok gazdasági teljesítményét hasonlítjuk össze egymással. Dietrich egy igen kiábrándító ténnyel kelti fel az érdeklődésünket, miszerint az évi átlagos gazdasági növekedés a XX. században tapasztalható 2,25%-os szintről, a XXI. századra átlagosan 1% körüli értékre csökkent. Ezt a drámai változást körülbelül húsz év leforgása alatt produkálta az amerikai gazdaság. A professzor által vázolt történések és mutatók mind az Egyesült Államokra fokuszálnak, ellenben az egész fejlett és iparosodott világra alkalmazhatóak lehetnének.

A könyv elején megismerhetjük a GDP-t alkotó tényezők alakulását, láthatjuk ezek együttes változásait, amelyek a mai történelmi gazdasági fejlődés mélypontját eredményezik.  Ezek közül kiemelkedik a humán tőke drámai, mára már negatív ütembe váltó csökkenése. A humán tőkét többnyire a népességnövekedés befolyásolja, csökken a dolgozók és az általuk ledolgozott idő száma, s egyre kevesebben mennek egyetemre. Mint látjuk, minden a demográfiával függ össze, így nézzük is meg közgazdasági szempontból, miért csökken a családok mérete.

Olvasás közben egy gyermeteg kérdés merülhet fel: mégis hogyan következett be ez a sokkoló valóság? Laikusként a szabályozásokat, gyenge innovációt okolhatnánk. Ezen állításokban van igazság, de ahogy Dietrich felvázolja, a stagnálás beálltának két legjelentősebb indikátorát a demográfiában és az életstílusunkban kell keresni. A baby-boom generáció a huszonegyedik század első felében megy nyugdíjba, a nyugati társadalmakban pedig megszakadt a világháborút követő robbanásszerű szaporulat. Mindeközben átalakultak a fogyasztói szokások, s társadalmunk többnyire szolgáltatásokra költi keresetét. Ezen tényeket és állításokat objektíven sikernek kell elkönyvelnünk, mivel mindkettőt a magasabb életszínvonal és biztonság indikálja, azonban, ahogy Dietrich is említi, ez nem feltétlenül jelenti a rendszer tökéleteségét. A nyugati civilizáció mesebeli gazdasági növekedése az ipari forradalomtól kezdve mára érte el csúcspontját. Ez együtt jár azzal, hogy elkezdhetünk olyan kevésbé termelékeny dolgokra koncentrálni, melyek nem járnak együtt potenciális GDP növekedéssel. Kiegészítésképpen példának hozhatjuk az egészségügyet vagy akár a környezetvédelmet (amely mellesleg világszerte a legtöbb szabályozást vonja maga után).

A hetvenes évekre a baby boom generáció elérte a gyermekvállalás korát, azonban mással szembesültek, mint szüleik. Mind az életszínvonal, mind a nők karriervállalása nagymértékben megnőtt, mely motiválta a friss felnőtteket a gyermekvállalás halogatására vagy éppen minimalizálására. Ezen említett változás nem tekinthető váratlannak, történelmi tapasztalat, hogy amennyiben egy társadalomnak a materiális javak nem korlátozottak, akkor a személyes potencia egyre inkább a „fundamentális individualitásba” fordul át. Sajnálom, hogy a szerző nem hoz összefüggéseket a fogyasztói társadalom és a mindenen túli munkahelyi előrejutás között.

A másik nagy termékenységgel jobban összefüggő oka a gazdasági hanyatlásunknak a már említett szolgáltatások felé való elhajlás. A hozzáadott értéket nézve a feldolgozóipar (beleértve a materiális termelést) még mindig a legjelentősebb tényező, de fokozatosan csökken és mára már látszik, hogy nem versenyképes a szolgáltatások növekedési indexével. Minek köszönhető ez a konzekvencia? Egyrészt az áruk árszínvonala folyamatosan esik, de a darabszámuk és minőségük stabilan növekszik és javul. Ezen a vonalon tovább haladva az általunk megspórolt pénzből nem további termékeket, hanem sokkal inkább szolgáltatásokat fogunk vásárolni. Azonban egy termék előállításának nagyobb a termelékenységi mutatója, mint egy szolgáltatás biztosításának. A jelenlegi tendencia a szolgáltatások felé hajlik, így a GDP-ben az alacsonyabb termelékenység fog dominálni, mely csökkenteni fogja annak növekedési értékét.

A könyvben számos további növekedési rátát csökkentő tényező jelenik meg, de ezek nem olyan mértékűek, mint az eddig felvázoltak. Ilyenek a könyvben nagyon érdekesen levezetett csökkenő innováció, növekedő piaci erő, szabályozások, egyenlőtlenség, és a kereskedelem kérdése. Dietrich kitér a monopolvállalatok szerepére és az erő centralizálódására, azonban ez a többi említett tényezővel együtt nagyon kis mértékben befolyásolja a gazdasági növekedés csökkenését. A teljes kép átlátásához mindéképpen megéri elolvasni a könyvet és függelékét, bár utóbbihoz nem árt némi közgazdasági alapismeret.

Olvasás közben kíváncsian vártam, vajon mit fog ajánlani a neves professzor, hogy visszanyerjük gazdasági növekedésünket? Ő és más közgazdász körök is egyetértettek abban, hogy ezzel szemben tehetetlenek vagyunk, de ez nem baj! A nagy visszaeséshez az út a sikerünkön át vezetett. S mi lehet a könyv legfontosabb üzenete? A növekedési ráták jó okkal estek vissza és fognak tovább zuhanni. Itt az idő a növekedési rátákra vonatkozó meg nem oldott problémákkal, kihívásokkal foglalkozni, mint az egyenlőtlenséggel, a környezettel és azzal, hogy mi az, ami valóban megszabja az emberi társadalmak értékességének mértékét.

Hálás köszönet a Pallas Athéné Könyvkiadónak a rendelkezésre bocsátott könyvért. Minden kedves olvasónknak ajánljuk, hogy nézzenek szét a kiadó webáruházában, amennyiben nemzetközi kapcsolatokkal vagy a gazdasággal kapcsolatos könyveket keresnek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
Linkedin
Sóti Richárd

Sóti Richárd

Richárd a Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakán végzi tanulmányait. Érdeklődési és kutatási területeit a Közel-Kelet eseményei és Kína nemzetközi kapcsolatai alkotják. Tanulmányai mellett részt vesz a Budapest Institute of Banking Pénzügyi- Jogi Akadémia nevű felnőttképzésben.