„A NATO és a fiatalok. A magyarok helye és szerepe a szövetségi rendszerekben” c. középiskolai verseny döntője
2025. január 30-án került megrendezésre az Agria Universitas Egyesület és a Magyar Atlanti Tanács közös szervezésében „A NATO és a fiatalok. A magyarok helye és szerepe a szövetségi rendszerekben” című középiskolai vetélkedő országos döntője Egerben, a Dobó téri városháza Üvegtermében. A döntőt megelőző két korábbi forduló kihívásainak sikeres teljesítése révén 9 csapat érdemelte ki a helyét Egerben. Budapest, Pécs, Szeged, Tiszafüred, Nyíregyháza és Tokaj csapatai mérkőztek meg egymással a díjakért és a dicsőségért.
A 2024-ben indult versenysorozat tematikájának középpontjában a NATO állt, mivel 2024-ben ünnepelhettük a politikai és katonai szövetség fennállásának 75. évfordulóját, valamint hazánk negyedévszázados NATO-tagságát.
A zsűri elnöki tisztségét Dr. Horváth Ágnes egyetemi tanár, az AUE elnöke látta el, tagjai: Dr. Gyarmati István nagykövet, a Magyar Atlanti Tanács főtitkára, dr. Gerelyes-Ivanyik Tünde a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztályának osztályvezetője, Kovács Attila újságíró, a Magyar Atlanti Tanács sajtófőnöke és Lázin Áron a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács képviselője voltak. A moderátori tisztséget Keresztes László látta el, a Magyar Atlanti Tanács képviseletében. Nélkülözhetetlen munkájukkal hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács tagjai, Kanizsai Judit Lilla, Molnár Bence Koppány és Csete Dorián Krisztofer. Végül nem mehetünk el szó nélkül Hacsi Lajos professzor úr értékes tapasztalata mellett sem, mint veterán szervező.
A jó hangulatú vetélkedőn a csapatok változatos és sokrétű feladatokat oldottak meg. Felszabadultan vették a NATO országok és fővárosok felismeréséről szóló akadályokat és a politikusportrék azonosítását is. Ezen kívül ismertetniük kellett Magyarország NATO-tagságából fakadó előnyöket és kötelezettségeket, valamint be kellett mutatniuk hazánk NATO-missziós szerepvállalásait. Érvelniük kellett a NATO-csatlakozásra váró országok belépése mellett és ellen. A csapatok a döntő során újra és újra prezentálhatták átfogó tudásukat a NATO-val kapcsolatban.
Az első helyezett a budapesti BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum Balla Laura, Bíró Ákos és Gál Anna csapata lett. Felkészítő tanáruk Kutassy-Fecske Veronika.
A második helyezést a pécsi Lőwei Klára Gimnázium Lusztig Bence, Kovács Ákos és Pintér Bertalan csapata érte el. Felkészítő tanáruk Radványi Krisztina.
Harmadik helyen a szegedi SZC Csonka János Technikum Györki Máté Ferenc, Kókai Márk és Molnár Mátyás Zalán csapata végzett. Felkészítő tanáruk: Szalkai István.
Különdíjat kapott Balla Laura és Lusztig Bence.
A Magyar Atlanti Tanács, az Európai Unió és a NATO jóvoltából az első és második helyezett csapat jutalmul három napos brüsszeli tanulmányúton, a harmadik helyezett csapat és a különdíjasok pedig két napos bécsi szakmai tanulmányúton vehetnek részt.
A döntőbe bejutott csapatok részt vesznek egy egynapos szakmai tanulmányúton a Külügyminisztériumban és egy egynapos tanulmányúton a MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán.
Gratulálunk a győzteseknek, valamennyi résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak, szép munka volt mindenki részéről!