A Magyar Atlanti Tanács, valamint a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács 2021. május 20-án előadással egybekötött online beszélgetést rendezett ”Afganisztán az Amerikai Egyesült Államok és a NATO kivonulása után: együttműködés vagy elszigetelődés?” címmel.
Felkért előadónk a téma szakértője, Dr. Wagner Péter volt, aki a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa.
Sokakat foglalkoztat a téma, milyen jövő állhat Afganisztán előtt a jelenlegi történések fényében? Az előadáson elhangzottakból nem csupán erre vonatkozóan ismerhettünk meg alternatívákat, de ennek a korszaknak a lezárultához elvezető eseménysorozat is összefoglalásra került.
Wagner Péter vitatta azt a közkeletű narratívát, miszerint Afganisztán stratégiai jelentőségű ország lenne, és ez magyarázná a nagyhatalmak gyakori beavatkozását. A kutató szerint az ország stratégiai jelentősége csekély, elsősorban földrajzi elhelyezkedése révén vált konfliktusok résztvevője, vagy inkább elszenvedőjévé számos alkalommal. A XIX. század kezdete óta elsősorban Oroszország és a Brit Birodalom érdekei mentén folytak harcok a területen, így Afganisztán politikai, társadalmi és katonai helyzetére is hosszú évtizedekig a bizonytalanság volt jellemző.
A 20. században stabilitás jellemezte az országot egészen az 1970-es évek végéig, amikor a belpolitikai krízis a Szovjetunió beavatkozásához vezetett. A szovjet kivonulást követően, az 1990-es évek derekán ebből a káoszból emelkedett ki a tálib mozgalom, amely idővel jelentős teret nyert magának az országban és irányítása alá vonta azt.
Az Amerikai Egyesült Államok figyelme az al-Kaida által 2001. szeptemberében elkövetett terrortámadás után fordult Afganisztán felé. A helyzet akkor eszkalálódott, miután a tálibok elutasították az USA azon kérését, hogy adják ki az al-Kaida terrorszervezet alapítóját és vezetőjét, Oszama bin Ládent. Ekkor döntött Washington a fegyveres beavatkozás mellett, amelynek a megtorlás mellett, az emberi jogok védelme, a női egyenjogúság elérése, a demokrácia építése és az afgán viszonyok stabilizálása volt a célja.
Az USA érdeklődése azonban egy év múlva már Irak felé fordult, így a Fehér Ház igyekezett a korábban vállalt feladatokat megosztani, így juthatott jelentős szerephez a NATO. Afganisztánban továbbra is jelen voltak az amerikai katonák és az afgán kormány az anyagi támogatásukat is élvezhette, azonban nem a hosszútávú megoldáshoz elégséges mértékig.
Az amerikai beavatkozás miatt kialakult iraki polgárháború évekre lekötötte az USA érdeklődését és erőforrásait, Washington figyelme Afganisztán felé csak azt követően fordult ismét, hogy Irak helyzetét sikerült konszolidálni.
Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke már a kivonulás jelszavával hirdette meg elnöki kampányát, és 2009 után már a haderő kivonása volt a cél. A kivonulást azonban Obama két ciklusa alatt nem sikerült befejezni, a jelentős létszámcsökkentés ellenére azonban az afgán biztonsági helyzet nem tette lehetővé a katonai erő nullára redukálását.
2017-től a Trump adminisztráció ezt igyekezett megvalósítani. Nem pusztán Afganisztánból, de Szíriából, Szomáliából és Irakból is szerette volna kivonni az amerikai haderőt. Kezdetben a tanácsadók újfent a helyzet katonai megoldását helyezték előtérbe, azonban az afganisztáni állapot továbbra is stagnált.
Így, mintegy másfél év elteltével, Trump elnök határozott állásfoglalása után került csak sor a kivonulás diplomácia megoldásának előkészítésére. 2020. februárjában megszületett az az USA és tálib felek megállapodása, amely magában foglalja, hogy az USA és a NATO 2021 április 30-ig kivonul az országból, cserébe a tálibok vállalták, hogy megszakítják a kapcsolatot az al-Kaida és minden más nyugat ellenes terrorszervezettel. Ugyanakkor a megállapodás hiányossága, hogy nem szögezi le, hogy a tálibok jussanak egyezségre a nemzetközileg támogatott afgán kormánnyal.
Ezt az állapotot „örökölte” Joe Biden, akinél kérdéses volt, hogy tartja-e az elődje, Donald Trump által megjelölt 2021. tavaszi dátumot a kivonulásra, vagy újraütemezi azt.
Mivel a haderő felszámolásának logisztikai megszervezése tarthatatlan lett volna, az időpont módosult, így 2021. május 1-én vette kezdetét a kivonás és várhatóan ez év szeptember 11-re be is fejeződik. A NATO jelenléte valamivel korábban, már nyáron megszűnik a térségben. A nemzetközi közösség két évtized után fellélegezhet, de a történet ezzel még koránt sem ért véget. A világ fokozott érdeklődéssel és feszültséggel szemléli az afgán kormány következő lépéseit.
Az közép-ázsiai ország helyzete a jövőben sem lesz egyszerű, hiszen az egyik oldalon a folyamatosan erősödő tálib hatalom áll, amely sajátos módszerekkel ugyan, de képes rendet és stabilitást tartani a fennhatósága alatt álló egyre növekvő területeken, a másik oldalon pedig a korábban nemzetközileg támogatott afgán kormány áll, amelynek fenntartását jelentős anyagi hozzájárulásokkal segítették, és haderejét szinte teljes egészében az Amerikai Egyesült Államok finanszírozta.
Hogyan lesz képes sikereket elérni segítség nélkül ez a demokratikus afgán vezetés? Miként tartja fent magát az egyre csökkenő támogatások mellett? Hogyan tovább, milyen jövő áll Afganisztán előtt?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az országok vezetőit és a szakértőket. A kérdésekre adott választ befolyásolja többek között az is, hogy az afgán kormány meddig képes fennmaradni, mikor és egyáltalán megdöntik-e a tálibok? Egyesek szerint ez csak idő kérdése, míg mások úgy vélik, amíg a nemzetközi támogatás valamilyen formában fennmarad, addig ez a kormány képes lesz működni.
Idővel a tálib térnyerés is eléri határait. Jelen állás szerint nem hajlandóak tárgyalni az afgán kormánnyal a nemzetközi nyomás ellenére sem, ugyanakkor az ország elitjének véleménye az, hogy amint a tálibok rájönnek, Kabult nem lesz lehetőségük gyorsan és könnyen megszerezni, akkor kénytelenek lesznek tárgyalóasztalhoz ülni. Mindez csupán idő kérdése.
Számos elképzelés született az átmeneti időszakra vonatkozóan is, az amerikaiak felvetették, hogy alkossanak egy tálib – afgán átmeneti kormányt, amely együttesen kormányoz, esetleg indítsanak jelöltet a tálibok is a következő elnökválasztáson, a lényeg, hogy a jövőben ne az erőszak domináljon, mint elsődleges eszköz a célok elérésében.
Ha a másik oldalra tekintünk, a tálibok szempontjából egy fontos kérdés, hogy milyen lesz a nemzetközi elfogadottságuk az elkövetkezendőkben? Hatalmas változás a 1990-es évekhez mérten, hogy a tálibok igyekeznek konszolidálni jelenlétüket, diplomáciai kapcsolatokat építenek ki, tárgyalásos viszonyt tartanak fenn egyebek mellett Kínával, Oroszországgal, Iránnal. Ezen országok többsége korábban élesen elítélte a Talibánt. Számos szomszéd országnak vannak negatív tapasztalatai velük kapcsolatban, ugyanakkor mégis adnának egy esélyt nekik. Más nemzetközi szereplők azonban továbbra is bizalmatlanok velük szemben.
A helyzet tehát összetett. A rengeteg információ birtokában is lehetetlen megjósolni mit hoz a jövő. Valószínűsíthető, hogy valamilyen mértékű afgán belső konfliktusra számolni kell a közeljövőben, egy azonban biztos, a világnak érdeke fűződik ahhoz, hogy ezek egyike se tudjon eszkalálódni, és ne legyen lehetősége egyetlen terrorszervezetnek sem a felemelkedésre, amely veszélyeztethetné a világ békéjét.
