Recenzió Dietrich Vollrath „A beérett gazdaság – A stagnálás, mint a siker jele” című könyvéről
A cím hallatán minden nemzetközi kapcsolatok és külpolitika iránt érdeklendő olvasónk feltehetné a kérdést, hogy vajon „A beérett gazdaság – A stagnálás, mint a siker jele” című könyv miért lehet számukra releváns olvasmány? Mint azt már az évszázadok során megtanultuk a gazdaság, beleértvé a gazdasági fejlődést kéz a kézben jár, bizonyos országok külgazdasági és nemzetközi politikájával. Ez a 245 – bevallásosoknak 288 – oldalas könnyen olvasható és alapismereteket minimálisan igénylő könyv remek betekintést nyújt abba a gazdasági helyzetbe, avagy az alcímmel élve „stagnálásba”, ahova az Egyesült Államok jutott az elmúlt évszázadban. A szerző Dietrich Vollrath elismert közgazdász, a Houstoni Egyetem közgazdász professzora. Kutatási területe kimondottan a gazdasági növekedés, azon belül is az általánosan elfogadott dogmák és tévhitek megcáfolása. A könnyebb érthetőség és alátámasztottság kédvédért az író számos ábrát és diagrammot használ, melyek kimondottan hasznosak és növelik a könyv nívóját. Ezután a hosszú ismertető után, lássuk is mit nyújt nekünk eme mű.
A közgazdaságtan egyik legfontosabb mérőszáma az egy főre jutó GDP (bruttó hazai termék), melyről számos alkalommal halhatunk, amikor az országok gazdasági teljesítményét hasonlítjuk össze egymással. Dietrich egy igen kiábrándító ténnyel kelti fel az érdeklődésünket miszerint az évi átlagos gazdasági növekedés a XX. században tapasztalható 2,25%-os szintről, a XXI. századra átlagosan 1%-os körüli értékre csökkent. Ezt a drámai változást körülbelül húsz év leforgása alatt produkálta az amerikai gazdaságnak. A professzor által vázolt történések és mutatók mind az Egyesült Államok-ra fokuszálnak, ellenben az egész fejlett és iparosodott világra alkalmazhatóak lehetnének. Olvasás közben mindenkiben feltehetőleg egy gyermeteg kérdés fog felmerülni: mégis hogyan következett be ez sokkoló valóság?
Laikusként a szabályozásokat, gyenge innovációt okolhatnánk. Ezen állításokban van igazság, de ahogy Dietrich felvázolja a két legjelentősebb indikátorát stagnálás beálltának a demográfiában és az életstílusunkban kell keresni. A baby-boom generáció most a XXI. század első felében megy nyugdíjba, a nyugati társadalmakban megszakadt a világháborút követő robbanásszerű szaporulat. Mindeközben átalakultak a fogyasztói szokások, társadalmunk többnyire szolgáltatásokra költi keresetét. Ezen tényeket és állítást objektíven, sikernek kell elkönyvelnünk, mivel mindkettő oka a magasabb életszínvonal, és biztonság indikálja, azonban amit Dietrich is említ, ez nem feltétlenül jelent „tökéleteséget” is. A nyugati civilizáció mesebeli gazdasági növekedése az ipari forradalomtól kezdve mára érte el csúcspontját. Ez együtt jár azzal, hogy elkezdhetünk olyan kevésbé termelékeny dolgokra koncentrálni, melyek nem járnak együtt potenciális GDP növekedéssel. Kiegészítésképpen példának hozhatjuk az egészségügyet, vagy akár a környezetvédelmet (amely mellesleg világszerte a legtöbb szabályozást vonja maga után). A könyv elején megismerhetjük a GDP-t alkotó tényezők alakulását, láthatjuk ezek együttes változásait, amelyek a mai történelmi gazdasági fejlődési mélypontot eredményezik. Ezek közül kiemelkedik a humán tőke drámai, mára már negatív ütembe váltó csökkenése. A humán tőkét többnyire a népességnövekedés befolyásolja, csökken a dolgozók és az általuk ledolgozott idő száma, s egyre kevesebben mennek egyetemre a . Mint látjuk, minden a demográfiával függ össze, így nézzük is meg közgazdasági szempontból, miért csökken a családok mérete. A hetvenes évekre a baby boom generáció elérte a gyermekvállalás korát, azonban mással szembesültek, mint szüleik. Mind az életszínvonal, mind a nők karriervállalása nagymértékben megnőtt, mely motiválta a friss felnőtteket a gyermekvállalás halogatására vagy éppen minimalizálására. Ezen említett változás nem tekinthető váratlannak, történelmi tapasztalat, hogyha amennyiben egy társadalomnak a materiális javak nem korlátozottak, akkor a személyes potencia egyre inkább a „fundamentális individualitásba” megy át. Sajnálom, hogy a szerző nem hoz összefüggéseket a fogyasztói társadalom és a mindenen túli munkahelyi előrejutás között. A másik nagy termékenységgel jobban összefüggő oka a gazdasági hanyatlásunknak a már említett szolgáltatások felé való elhajlás. A hozzáadott értéket nézve a feldolgozóipar (beleértve a materiális termelést) még mindig a legjelentősebb tényező, de fokozatosan csökken, és mára már látszik, hogy nem versenyképes a szolgáltatások növekedési indexével. Minek köszönhető ez a konzekvencia? Egyrészt az áruk árszínvonala folyamatosan esik, de a darabszámuk és minőségük stabilan növekszik és javul. Ezen a vonalon tovább haladva az általunk megspórolt pénzből nem további termékeket, hanem sokkal inkább szolgáltatásokat fogunk vásárolni. Azonban egy terméknek előállításának nagyobb a termelékenysége, mint egy szolgáltatás biztosításának. A jelenlegi tendencia a szolgáltatások felé hajlik, így a GDP-ben az alacsonyabb termelékenység fog dominálni, mely csökkenteni fogja annak növekedési értékét.
A könyvben számos további növekedési rátát csökkentő tényező megjelenik, de ezek nem olyan mértékűek, mint az eddig felvázoltak. Ilyennek a könyvben nagyon érdekesen levezetett csökkenő innováció, növekedő piaci erő, szabályozások, egyenlőtlenség, kereskedelem kérdése. Dietrich kitér a monopolvállalatok szerepére és az erő centralizálódására, azonban ez a többi említett tényezővel együtt nagyon kis mértékben befolyásolja a gazdasági növekedés csökkenését. A teljes kép áltatásához mindéképpen megéri elolvasni a teljes könyvet. Ugyan ez igaz a Függelék-re is, bár ide nem árt némi közgazdasági alapismeret.
Olvasás közben kíváncsian vártam, vajon mit fog ajánlani a neves professzor, hogy visszanyerjük gazdasági növekedésünket? Ő is és más közgazdász körök is egyetértettek abban, hogy ezzel szemben tehetetlenek vagyunk, de ez nem baj! A nagy visszaeséshez az út a siekrünkön át vezetett. S mi lehet az a legfontosabb üzenete a könyvnek? Az növekedési ráták jó okkal estek vissza és fognak tovább zuhanni. Itt az idő a meg nem oldott teendőkkel, kihívásokkal foglalkozni. Bármiféle aggódást mellőzve a növekedési rátákra vonatkozólag. Végre van ideje foglalkozni a világnak az egyenlőséggel a környezettel és azzal, hogy mi az, ami valóban megszabja az emberi társadalmak értékességének mértékét.
Hálás köszönet a Pallas Athéné Könyvkiadónak a rendelkezésre bocsátott könyvért. Minden kedves olvasónkank ajánljuk, hogy nézzenek szét a webáruházunkban, amennyiben a nemzetközi kapcsolatokkal vagy a gazdasággal kapcsolatos könyveket keresnek.
